Az 1912. április 20-án felavatott színházépületet Spiegel Frigyes és Englerth Károly budapesti építészek tervezték, Bede Antal szolnoki építési vállalkozó irányításával nem egészen egy év alatt építették fel a szolnoki és rákóczifalvai kőművesek.

A 800 nézőt befogadó épületnek nem volt fűtése, igen hamar megmutatkozott a tervezés és az építés hibái, a felhasznált anyag elégtelensége.

Szolnok 1919. Május 3-tól augusztus 2-ig frontváros volt. A román tüzérség
80 napig - a Tisza balpartjáról - csaknem szüntelenül ágyúzta a várost.
Az épület - a szolnoki templomokhoz és más középületekhez hasonlóan - több
belövést kapott.

Az intervenciósok okozta sérüléseket, károkat az 1920-as évek elején hevenyészve megszüntették, de az épület általános leromlását nem tudták megállítani. 1926-ben kényszerűen megkezdték a Thália szolnoki otthonának rekonstrukcióját. A tetőszerkezetet, a homlokzatot megváltoztatták, úgymond "egyszerűsítették", emiatt az épület elveszítette szerény szecessziós
1927-ben "avatták" másodszor a színházépületet. Ennek az átalakításnak egyetlen érdeme volt, hogy bevezették az épületbe a Tisza Szálló és Gyógyfürdő 58C-os vizét, ezzel fűtötték a nézőteret és a kicsinyke öltözőket.